A módszer
Manapság számos beszédközpontú nyelvoktatási módszer elérhető. Ezeknek a módszereknek nemcsak azt kellene biztosítaniuk a diákok részére, hogy megtanuljanak beszélni, hanem azt is, hogy merjenek is megszólalni, és megtanulják leküzdeni a beszédtől való félelmeiket. Igen nagy különbség van azonban az ún. „szabad” és egy kontrollált, irányított, ellenőrzött beszélgetés között. A szabad beszélgetés nem állít be időkorlátokat, a diákok át tudják gondolni, hogy mit is akarnak mondani, és gyakran előbb saját anyanyelvükön fogalmazzák meg mondanivalójukat és azt fordítják át idegen nyelvre. Az irányított beszélgetések azonban egyfajta kérdés-felelet rendszerre épülnek, melyek ösztönzik a diákokat a válaszadásra túl hosszú ideig tartó gondolkodás nélkül. Tehát nincs idejük arra, hogy sokáig töprengjenek a fordításon ezáltal le kell küzdeniük a beszédtől való félelmüket.
A Direct Method ezen az elven működik. Ez egy védett módszer, melyet idegen nyelv (angol, német és más nyelvek) oktatására fejlesztettek ki. A módszer tehát egyfajta irányított beszélgetésre alapul, mely által a diákok közvetlenül a beszéd által tanulják meg az idegen nyelvet.
A módszer előnyei:
· sokkal gyorsabban és könnyebben tanítja a diákokat idegen nyelven beszélni
· segít leküzdeni a beszédtől való félelmet
· természetes nyelvi környezetet teremt
A módszer alapelvei, eszközei:
Gyorsaság.
A tanár gyorsan beszél a hallgatókhoz, megteremtve ezzel a természetes idegen nyelvi környezetet. Habár a diákok először meglepődnek ezen, hamar megszokják. Ez a gyors ütem azt szolgálja, hgy a diákok megértség a párbeszédeket valós környezetükben is.
Kérdések.
A tanár minden kérdést kétszer tesz fel, majd automatikusan jelzi, hogy a diák mikor kezdhet válaszolni. Ez lehetővé teszi a diák számára, hogy megértse a kérdést és felkészülhessen a válaszadással, ami nagyon dinamikussá teszi a leckéket. Ellentétben azzal, amikor a diák önállóan válaszol a kérdésre, a tanár ennél a módszernél ösztönzi a tanulót a válaszadásra. Így a diák bőre alá kúszik a tudás.
Válaszok.
A válaszok úgy vannak kidolgozva, hogy azon sem a tanár, sem a diák nem változtathat. A diák így pontosan ugyanazokat a szavakat és nyelvtani jelenségeket ismételgeti, amely a tökéletes tudáshoz szükségesek. Magasabb szinteken a diákoknak nagyobb szabadság engedélyezett a válaszadáskor így szabadon, kreatívan válaszolhatnak. A diákoknak viszonylag gyorsan, túl sok gondolkodási idő nélkül kell beszélniük.
Ez a folyamat eltávolítja a túlzásba vitt gondolkodást, azt hogy a diák saját anyanyelvéből igyekszik fordítani görcsösen ügyelve nyelvtani szabályokra, ami hátráltatja annak a képességnek a kifejlődését, hogy a diák megértse és beszélje a nyelvet saját, természetes ütemében. A legjobb módja, hogy megtanuljunk egy nyelvet az, hogy egyszerűen "beszéljük". Később a diákok igyekeznek a tanár kérdéseire a lehető leghosszabb formában válaszolni. Így a diák hosszan beszél, miközben fejlődik szókincse és elsajátítja a nyelvtani jelenségeket.
Rendszeres felülvizsgálat. (Ismétlés a tudás anyja...)
A sikeres nyelvtanulás titka az ismétlésben rejlik. A nyelvtanulás nagyrészt formában tartásból áll, amiben hasonlít a zongorázáshoz vagy a gépeléshez. Sok reflex csak akkor marad meg, ha rendszeresen gyakorlunk. Bizonyos tevékenységeket addig kell ismételni, amíg alkalmazása reflexszerűvé nem válik. Ez az egyik vitathatatlan előnye ennek a módszernek más módszerekkel szemben, amelyek elhanyagolják a rendszeres ismétlést, felülvizsgálatot, aminek következtében hézagok alakulhatnak ki a diák tudásában. A diák soha nem fogja elfelejteni, amit tanult a rendszeres visszakérdezésnek köszönhetően.
Összegezzük, mit is kap a diák:
· dinamikus leckék rengeteg beszéddel
· a nyelvet természetes környezetében ismeri meg
· fokozatosan leküzdi a beszédtől való félelmét
· a diák valódi idegen-nyelvi környezetben készül fel